Leányfalu Hely- és Irodalomtörténeti kiállítóhelye
- Image
Küldetésünk, hogy szakmailag magas szinten ápoljuk Leányfalu híres lakójának, Móricz Zsigmondnak az emlékét és munkásságát, azt minden korosztály számára elérhetővé és ismertté tegyük. Célunk továbbá, hogy Leányfalu történetét megismertessük a helyiekkel és az ide ellátogatókkal, összegyűjtsük, dokumentáljuk, megőrizzük Leányfalu történelmi és kulturális értékeit.
Missziónk, hogy egy olyan közösségi térré váljunk, amely széles rétegeket mozgat meg, inspirál, összeköt és hatást gyakorol. A klasszikus múzeumi funkciók mellett egy közösségi tér is legyünk, ami helyet ad a helyi közösségek párbeszédének, és ahova jó tartozni.
ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁS
A 20. század elejének irodalmi életét meghatározó Nyugat folyóirat köréhez tartozó, annak szerkesztőjeként is dolgozó Móricz Zsigmond 1911-ben Rózsahegyi Kálmán ösztönzésére vásárolt telket Leányfalun, s épített házat a Duna menti településen. Eleinte nyaranta költözött ide az író, majd 1936-tól családjával együtt itt élt haláláig.
A múzeum több, mint 100 éves épületében található KINEK A HANGJA? című állandó kiállítás Móricz Zsigmondnak állít emléket, s öt témaponton keresztül mutatja be az író életútját és életművét. A tárlat alkalmas hagyományos múzeum bejárásra, ugyanakkor szabad útvonal választással a térben való mozgásra és önálló felfedezésre is. A kiállítás központi területe a nagyméretű interaktív tábla, melyen megjelenik az öt témapont bővebb tartalommal és interaktív feladatokkal.