Móricz 145 címmel új időszaki kiállítással bővült Leányfalu Hely-és Irodalomtörténeti Kiállítóhelyének állandó Móricz tárlata
- Image
Móricz Zsigmond születésének 145. évfordulójára emlékezünk idén az író egykori lakóhelyén, Leányfalun. A 19. század második felében egyre több művész fedezte fel a fővároson kívüli életet. Móricz 1911-ben vásárolt telket a fővárosi művészvilág által kedvelt üdülőhelyen. Az akkor már a nyarait itt töltő Rózsahegyi Kálmán, a kor ünnepelt színésze meghívására látogatott Leányfalura. Az anekdota szerint a főút melletti telken egy diófa látványa ragadta meg, amely a tiszacsécsei gyermekkorát idézte fel benne. Édesapja, Móricz Bálint épített házat az akkori háromholdas birtokon, majd ezt bővítették Kós Károly és munkatársai tervei alapján. A Móricz-házban ma is a leszármazottak élnek, így Leányfalu Nagyközsége a mellette található múzeum épületében állít emléket az írónak.
Leányfalu Hely-és Irodalomtörténeti Kiállítóhelyén 2019-ben nyílt KINEK A HANGJA? című állandó kiállítás most új időszaki tárlattal bővült. Az állandó kiállítás elsősorban az általános és középiskolásokat szólítja meg, tágas tere izgalmas helyszínt biztosít interaktív irodalomóráknak. Az évforduló alkalmából berendezett új kiállítótérben az író személyes tárgyain és családi fotóin keresztül nyerhetünk betekintést Móricz életébe. A kiállítás kurátora a fotók kiválasztásánál elsősorban a leányfalui vonatkozású képekre helyezte a hangsúlyt, személyes tárgyai közül pedig kiemelkedő Móricz Zsigmond Leányfalun használt gondolkodószéke, illetve megtekinthetjük az író egyik ünnepi viseletét, utazóbőröndjét, és a számára oly fontos írógépek egyikét is. A tárlathoz a Petőfi Irodalmi Múzeum kölcsönzött relikviákat.
A kiállítás 2024. augusztus 31-ig megtekinthető a múzeum nyitvatartási idejében, illetve előzetes egyeztetés alapján a hét bármely napján.
Várunk minden kedves érdeklődőt sok szeretettel!
Nyitvatartás:
Szerda: 9- 17 óráig
Péntek: 9- 12 óráig
Szombat: 9- 12 óráig
Érdeklődni:
Email: moriczmuzeum@gmail.com
Honlap: muzeum.leanyfalu.hu
Tel..: 70/616 4030
Cím: 2016 Leányfalu Móricz Zsigmond út 153.